english / magyar
 

Biográfia


A Dreamgrave 2008-ban

ANTUNOVICS BALÁZS | TAMÁSI ZOLTÁN | KATKÓ GYÖRGY | SÜTŐ BLANKA | FARKAS ILDIKÓ | GYIMESI DÖMÖTÖR
basszusgitár billentyűk dobok vokál vokál gitár/vokál

Történet

A Dreamgrave kezdetben egy Paradise Lost tributeegyüttes kezdeményezésként indult, ami Gyimesi Dömötör örökös vágya volt. Miután otthagyta haldokló hardcore zenekarát egy kezdeti felállással elkezdődtek a próbák. A formáció eleinte az ‘I Despair’ majd később az ‘Another Desire’ névvel futott, ezzel is tisztelegve az ősök előtt.

Az első próbákon (2006. november) már érezhető volt az igény valami új és őszinte iránt. Tamási Zoltán ekkor került a bandába, nevet és egy teljesen új dallamvilágot hozott magával. Nem telt el sok idő és Zoli a zenekar középpontjában találta magát, mint a banda lelke és zeneszerzője. Basszusgitáros nélkül, de folytak a próbák hódolva a kedvenceknek (Paradise Lost, Anathema, Árnyak, Therion). Az elsődleges cél a mihamarabbi koncertképessé válás volt ami azonban Katkó György önhibáján kívül meghiúsult, el kellett hagynia a zenekart.

Hosszú, keserves doboskeresés után sem sikerült olyan személyt találni, aki akár technikailag akár emberileg beleillett volna az elképzelésbe, így a nyár csendben, komolyabb eredmény nélkül telt el. A kétszemélyesre fogyatkozott zenekar új célja egy bemutatkozó anyag elkészítése lett aktív tagkeresés mellett.

A kitartó keresésnek köszönhetően állandóak voltak a meghallgatások dobos és basszusgitáros poszton, újra volt remény, hogy a zene nem kerül álomsírba. Ekkor már körvonalazódni látszott a demo anyaga, így volt is mit gyakorolni, a próbák egyre sűrűsödtek. A törés természetesen már-már idekívánkozik, tekintve a zenekar dolgai alakulásának állandó hullámgörbéjét, ez a felállás sem volt hosszú életű.

2008 márciusában csatlakozott a zenekar két vokalistája, Farkas Ildikó és Sütő Blanka, akik belépésével új korszak kezdődött. Sajnos a gyenge ritmusszekció állandó doboshiánnyal küszködött és a basszusgitáros poszt még mindig betöltetlen volt. Az elkeseredettség már-már úgy tűnt teljesen eluralkodik a zenekaron, ezért Zoli úgy döntött, átveszi a dobokat, a billentyűk pedig egy sampler lélektelenségébe kerülnek száműzetésül.

2008 augusztusa volt az az időpont amire titkon mindenki várt: Gyurinak sikerült visszakerülnie Szegedre, így a már jól összeszokott - szinte eredeti - felállásban koncertek és egy hat számos demo rögzítése következett. Antunovics Balázs is ekkor csatlakozott nagyszerű basszusával, a Dreamgrave teljessé vált!

Az első koncertek után szoros barátság alakult ki a Sentio Ergo Sum szegedi doom metal zenekarral és tagjaival, számos közös koncert és további együttműködés áll a két zenekar előtt.

Koncertek



Időpont Helyszín / rendezvény Zenekarok Belépő Info
2009. 08. 06. Mátrafüred, Fekete Zaj fesztivál sokan, lásd info 6900/7500 HUF >>>
2009. 07. 02. Garaboncziás Borozó 550 400 HUF
2009. 05. 29. Garaboncziás Borozó,
II. Konzerv Koncert
Apographa, Sentio Ergo Sum, Eve Six, Enemiga, Keeper of Dreams, Evil's Tears, Andartar néhány konzervvel elintézhető >>>
2008. 12. 31. Garaboncziás Borozó,
Best of Garaboncziás
Barbears, Dystopia, Chief Rebel Angel, Depi Gang, Evil’s Tears, Utolsó Tündérmese, Indirekt, Fekete Teve, Yellow Spots, Armada,
Brutális Seggtörlés
lásd info >>>
2008. 10. 18. Garaboncziás Borozó, I. Gót bál Sentio Ergo Sum, Athalay 800 HUF >>>

link


kontakt

Telefon: +36 30 494 5899 (Gyimesi Dömötör)

profilok

myspace.com / zajlik.hu / rockerek.hu / last.fm

média

Kritika: kronosmortus.hu / musicdemo.hu / rockgyemantok.hu
Interjú: rockerek.hu

staff

Logo: Dányi István / Fotó: Ivanov Jonatán

banner

Az Álomsírba...

köszönet

HAVEN YHTYMÄ - Everything that musician needs

metaldemos.com

zene


Deadborn Dreams (demo, EP) - 2009
[önálló kiadás: nyomtatott CD, digitálisan nyomott kartonborító]

1. Deadborn Dreams 7:30 dalszöveg
2. Everbleeding Heart 6:08 dalszöveg
3. Ruins of Glorious Times 4:16 dalszöveg
4. Dearth Deep Within 7:40 dalszöveg
5. Autumn (instrumental) 3:39
6. Everbleeding Instruments 6:08
Letöltés: FLAC | OGG | MP3
Megrendelés: kontaktok bármelyikén keresztül. Átvétel Szeged, Szolnok, Dunaújváros, Debrecen, Kalocsa és Budapest környékén személyesen is megoldható, egyébként posta. Ár: 500 HUF (+postaköltség).
Média: kritika@metalhammer, kritika@kronosmortus, kritika@musicdemo, beszámoló@rockgyémántok, interjú@rockerek
Támogatás: ha tetszik a zenénk és szeretnéd támogatni a zenekart, megteheted
-en keresztül.

Hírek


visszajelzés: pozitív

2009. augusztus 31.

Sziasztok odakint! Az elmúlt napokban megjelent kritikák és interjúk alapján köszönettel tartozunk Nektek, hogy megtiszteltetek minket az őszinteségetekkel és meghallgattátok a zenénket. A jövőben igyekszünk továbbra is azon az ösvényen maradni, amin elindultunk, őszintének maradni mind emberileg, mind zeneileg és fejlődni. Hamarosan hallható lesz egy élő interjú is a pécsi Periszkóp Rádióban, addig is szemezgessetek innen: interjú (Brigusz), kronosi kritika (ash), musicdemo kritika (harĐ). Most pedig elvonulunk, hisz jön az ősz, új érzések fokozzák az alkotásvágyat...

deadborn dreams release party a kárhozottak éjszakáján

2009. július 9.

Végül mégiscsak eljött az idő! A zenekar munkásságának első másfél évét bemutató demokiadvány végre elérhetővé válik! E nemes alkalmat ünnepeljük július 16-án a Garaboncziásban a Kárhozottak Éjszakáján. Az estén nyílik először lehetőség, hogy mindenki beszerezze a saját példányát csekély támogatás fejében. A kiadványról képek itt, tracklist, dalszövegek és a számok pedig a zene menüpont alatt. Mindenkit szeretettel várunk!

dreamgrave a zajfeszten!

2009. május 23.

Az első napon (6-án) lépünk színpadra igen kellemes társasággal. Ezen kívül még számíthattok további nyári koncertekre a Garaboncziásban és a Fészekben egyaránt. De az sem kizárt, hogy többször tesszük ki a lábainkat a napfény városából.
A demó köszöni szépen, még mindig készül és azért sem mondjuk meg mikorra várható, mert a hamarosan úgysem bír semmilyen információs értékkel. Azt azért elárulhatom, hogy a késés összefüggésben áll a 29-ei koncerttel, ahol meglepetés dobos tolja majd az ütemet! Tessék jönni.

dreamgrave.com

2009. május 10.

Üdvözöljétek az új honlapot a demohoz illő képi és tartalmi világgal! Még vannak apró hiányosságok, de tessék visszanézni gyakran, nemsoká a dalok is letölthetővé válnak! Addig is ugrás a fórumba megmondani nekünk milyen szép és jó az új lap!

a demo végső simításai

2009. március 15.

Sokan kérdeztétek, hogy hol késlekedik már a kiadvány. Nos, formálódik, gyarapodik az anyag, a sávok legtöbbje már rögzítésre került. Mostmár csak egy-két hét van hátra a sávokból, tehát jó eséllyel tartható az egy hónapos csúszás. Ugyanakkor a “mastering” lehet, hogy húzósabb időt vesz igénybe tekintve, hogy sok-sok zörejdobozon ki fogjuk próbálni a hangzást és Zoli még tervez díszítőmotívoumokat bizonyos részekhez.
Lassú víz partot mos.

demo felvétel első felvonás - dobsávok

2008. december 11.

December 5-e estéjén, éjszakáján és hajnalán Gyuri megfeszítette magát és feldobolta a demó dobsávjait egytől-egyig. Mára az ilyenkor szokásos válogatás, vágás, keverés is készen áll, jöhet a többi sáv.

demo előrendelés

2008. december 1.

Eljött a demofelvétel ideje és ezzel együtt az a csodálatos lehetőség, hogy szert tegyetek az első demónkra. A most hallható pre-demo lassan már csak egy halovány emlék marad a mostani hangzáshoz és kidolgozottsághoz képest, de jó irányadó a zenénkről. Bármely kontaktra is érkezzen az előrendelésed, biztosan számíthatsz egy példányra. Bővebb info: zene szekció.

milestone

2008. november 10.

Túlvagyunk az első megpróbáltatáson. Élveztük. Örültünk. Újra ott lennénk. És leszünk is, de a demo kiadását nem halogathatjuk tovább. Köszönjük mindenkinek aki ott volt, meghallgatott, bíztatott és építő kritikával illetett minket. Eme nemes eseményről találhattok Ivjoe által készített képeket itt.

a dreamgrave teljessé vált

2008. szeptember 26.

Majd’ 2 évig tartott a folyamat aminek most a végére értünk. A felállás kezd megszilárdulni: Antu a progresszív basszusaival, majd Gyuri - dobosunk a kezdetektől - visszatérése tették teljessé a sokáig elhúzódó formálódást. A beteljesülés nem teljes koncert nélkül, most már ez a pont sem marad üres többé.

Biography


Dreamgrave in 2008

BALÁZS ANTUNOVICS | ZOLTÁN TAMÁSI | GYÖRGY KATKÓ | BLANKA SÜTŐ | ILDIKÓ FARKAS | DÖMÖTÖR GYIMESI
bass keyboards drums vocals vocals guitar/vocals

Story

In the beginning Dreamgrave was a Paradise Lost tribute initiative as an eternal desire of Dömötör Gyimesi. After he left his dying hardcore band rehearsals started with an initial lineup. The formation ran under names like 'I Despair', later 'Another Desire' thus venerate to fathers of gothic metal.

On the first rehearsals (November, 2006) the need for something new and honest has already been perceptible. In the meantime Zoltán Tamási came into the picture, brought the name and his original musical style. Not so long after his introduction he felt himself as the heart and composer of the band. The major goal was to do some gigs in no time, but unfortunately György Katkó (founder drummer) had to leave the band.

Even after a long and halting search for drummer and bass player the band couldn't find the right faces to fill in the gap. Therefore the summer passed away in silence without considerable results. The duo started to focus on an introductional demo while still knocking on musicians' doors.

Thanks to the persistent search several successful auditions were made. By this time the songs of the demo seemed to be evolved enough for a performance, rehearsals started to condense. The downturn of course was inevitable. As one of our friend stated: "God does everything to set you back.", the actual lineup had only few month existence.

March, 2008: the band found the voice in Ildikó Farkas and Blanka Sütő. New era has begun with their join, era of more constructive vocals and performance. Unfortunately the rhythm section struggeled with the lack of a well qualified drummer and the bass player post was left unfilled, again. Due to this unbearable situation Zoltán decided to take over the drums. Keyboards exiled into the soullesness of a sampler.

August of 2008 was the date everybody was waited for: György managed to get back to Szeged, therefore the band - as a whole again - started to give concerts and record a six track demo. Not to forget Balázs Antunovics who joined to band with his progressive bass in the meanwhile.

By the first gigs a close friendship with doom metal band Sentio Ergo Sum was born. There are numerous common gigs and further cooperation in front of the two bands.

Concerts



Date Venue / Program With Fee Info
06. 08. 2009. Mátrafüred, Black Noise Festival many, see info 6900/7500 HUF >>>
02. 07. 2009. Garaboncziás Rock Inn 550 400 HUF
29. 05. 2009. Garaboncziás Rock Inn,
II. Conserve Concert
Apographa, Sentio Ergo Sum, Eve Six, Enemiga, Keeper of Dreams, Evil's Tears, Andartar some conserves >>>
31. 12. 2008. Garaboncziás Rock Inn,
Best of Garaboncziás
Barbears, Dystopia, Chief Rebel Angel, Depi Gang, Evil’s Tears, Utolsó Tündérmese, Indirekt, Fekete Teve, Yellow Spots, Armada,
Brutális Seggtörlés
see info >>>
18. 10. 2008. Garaboncziás Rock Inn, I. Goth Ball Sentio Ergo Sum, Athalay 800 HUF >>>

link


contact

Phone: +36 30 494 5899 (Gyimesi Dömötör)

profiles

myspace.com / last.fm

media

Critique: metal-observer.com
Critiques (in hungarian): kronosmortus.hu / musicdemo.hu / rockgyemantok.hu
Interview (in hungarian): rockerek.hu

staff

Logo: Dányi István / Photos: Ivanov Jonatán

banner

Enter Dreamgrave

thanks

HAVEN YHTYMÄ - Everything that musician needs

metaldemos.com

music


Deadborn Dreams (demo, EP) - 2009
[self-produced: printed CD, digitally printed wrapper]

1. Deadborn Dreams 7:30 lyrics
2. Everbleeding Heart 6:08 lyrics
3. Ruins of Glorious Times 4:16 lyrics
4. Dearth Deep Within 7:40 lyrics
5. Autumn (instrumental) 3:39
6. Everbleeding Instruments 6:08
Download: FLAC | OGG | MP3
Order: see contacts. Price: €3/$5 + shipping (additional €3/$5).
Media: critique@metal-observer.com
Support: if you like our music and want to support the band please
.

news


feedback: positive

31st August, 2009.

Hi out there! There are some positive critiques shown up in the past few days about the demo. We have to thank you for all the honor and honesty, for giving our music a chance. We'll do our bests to stay on the right path in the future, to remain honest and improve. The interviews are in hungarian but we already have promises for english reviews around the web. And now we march off, it's autumn coming, with new feelings and melodies...

deadborn dreams release party on the night of the damned

9th July, 2009.

At last! The time has come! The record presenting the band's first two years finally become available! We'll celebrate this gratifying event in the Garaboncziás Rock Inn on The Night of The Damned on 16th of July. This night will bring the first chance for everyone to get a copy of the demo in return for a slight subsidy. You can find pictures about the issue here, tracklist, lyrics and songs under the music menu.

dreamgrave on black noise fest!

23th May, 2009.

We'll be on stage on Thursday with a really nice company. Aside of the festival you can count on some concerts in the summer in the Garaboncziás and we have plans to step out from Szeged for a couple of gigs.

dreamgrave.com

10th May, 2009

Welcome the shiny new website that fits to the demo's artwork! There are few mistakes but you should check back often. Just a couple of weeks and you also can download the demo! Until that jump to the forums and comment on how beautiful the new site is!

working on the demo

15th March, 2009.

Many of you asked why do we hold up the demo so much. Well the demo is on its way, the biggest part of recording tracks is done, only few pianos and ornamental tracks are onward. Still waters run deep...